Noha jó ötlet volt követni az utat, hogy véletlenül se tévedjen el, ahogy már megközelíti Baroviát, hamarosan a kastélyban találta magát, ismét fent, a könyvtárszobában. Ezúttal nem volt semmi elváltoztatva vagy megmásítva, hiszen már ismerte ezt a helyet. Valkyr kicsit szusszant és körülnézett.

- Ha hívnál, örömmel jönnék úgy is, hogy tudom mikor érkezem, jó uram – jegyezte meg, de azért nem haragudott igazán, ez hallatszott is a hangján.

- Ha így tennék, a testvéreid nem néznék jó szemmel - mosolyogva felvette az asztalról a kötetet, és visszarakta a polcra. - Miért repültél hát erre?

- Gertrúd írt az anyjának, azt a levelet viszem... vittem volna.  De nem bánom, hogy szót válthatunk - rámosolygott és közelebb lépett hozzá. - Tetszett a kastély.

- Majd megkérjük Rahadint, hogy vigye el neki, mit szólsz? - kiszélesedett a mosolya erre. - Nagyon örülök neki. Hallottam, veletek tartott Escher.

- Jön nekem eggyel – felelte nevetve - Ó igen, a kisöcsém nagy kedvét lelte a társaságában, remélem nem bánod. Kérdésedre odalent még nem jártunk, de nem ígérhetem, hogy ez örökké így marad

- Levelet levélért? - Kis mosollyal ingatta meg a fejét. - Szórakoztató társaság, számtalan történetet tud, és jól ért a zenéhez. Biztos ő is örül, ha új dalokat ismerhet meg. – felelte nevetve erre. - Csak ha már felkészültél arra, ami odalent vár titeket.

- Miért, mi vár lent minket? – körülnézett, kint van- e még a napló az asztalon. - Csak nem próbálod meg lefejteni az élő húst a drága Tatiana lelkéről? – felvonta a szemöldökét. Na jó,  előfordulhat, hogy volt benne tüske.

- Idejében megtudod, ne félj - Kedves mosollyal nyújtotta felé a kezét. - Legfeljebb az élő hús ruháját.

Valkyr nevetett kicsit,  valójában se nem félt se nem volt sértődős, a humort pedig értékelte, a kezébe tette a kezét és közelebb húzódott hozzá. - Hogyan csináltad a múltkor... az egész mintha abban a másodpercben történt volna, de a seb régebbi...

- Tudod, nem csak egyféle mágiához értek. Könnyen sajátítok el új tudást, ha van lehetőségem rendesen megismerni, és az, hogy kicsit máshogy érzékeltessem az idő múlását, szintén közöttük van -meg is csókolta a kezét, a tenyerét is, hidegen hagyják a sebhelyek. - De inkább magadról beszélj. Hogy tetszik itt, milyen a vidék?

- Bár nem én vagyok hármunk közül a legokosabb, de én is könnyen tanulom a mágiákat. Ilyet még sosem láttam, és érdekel... a bátyám le akarja védeni az elmém, hogy ne férhess hozzá álmomban. Félt engem, és nem akarom bosszantani - mosolygott, másik kezével finoman simított végig az arcán. - Madártávból is tetszetős.. álomszép a kilátás... de Strahd, kutyányi pókok? Tűzörvény? Övön alulinak éreztem, mintha direkt engem piszkálnál – csóválta a fejét nevetve.

- El akar venni a bájomból? Legyen - nevetett erre - A pókok természetes részei az életnek, és jobb napokon segítenek megszabadulni a kártevőktől - nagyon somolygott erre, és kis csókokat adott a sebesülésekre is.

- Engedem neki... legalább neked is van benne kihívás - nevetett és megsimította a mellkasát. - Ó, szóval nevelő célzattal volt. Hogyan tudsz magadhoz hasonlót teremteni?

* Elvigyorodott erre, és kilátszottak a vámpírfogai is: nincs ellenére.

- Vérivással és vér adásával - be is vezette a hálóba - továbbra sem volt idézőkör az ágy alatt -, leült, és lehúzta maga mellé.

- Escher azt mondta háromszor ittál belőle, mielőtt megitattad. Doru nem emlékszik rá. Ez hát a módszer? - mosolyogva és lecsatolta a kardját, az ágy mellé támasztotta, leült mellé. - Érezni akarom az erőd. Megmutatod mire vagy képes?

- Vész esetén egy kicsit lehet gyorsítani a dolgokon, de erre eddig csak egyszer volt szükség, és nem szeretném, ha újra kellene - Megcirógatta az arcát.

- Gondolom nem kell említenem mennyire ellenezném, ha ilyesmivel próbálkoznál akaratom ellenére – mosolygott kicsit.

- Ha bajod lenne, azért csak engednéd, nem?

- Maradjunk annyiban, hogy kérni fogom. Nem sokszor kérek, észre fogod venni.

- Jöjj hát - két ujja közé fogta az állát, ahogy gyors csókot adott neki, de aztán felkelt, és a kezét nyújtotta.

Valkyr viszonozta a csókot és könnyedén ugrott fel, a kardját nem hagyta hátra,  semmi személyes, sosem ment tőle túl messzire. Hamarosan már az észak-nyugati bástyán álltak, és a tiszta, esti tájat nézhették. Szép idő volt, ám ahogy elengedte, és közelebb lépett a mellvédhez, széttárta a karját. Fellegek gyűltek, és hamarosan eső áztatta a földeket.

A lány ámulva nézte és elvigyorodott, ez víz.  Koncentrált és igyekezett meggyőzni a vízcseppeket, hogy felfelé essenek. A magamutogatás tőle sem áll távol.

Strahd nagyot nevetett, ahogy az esőcseppek elbizonytalanodva visszafele kúsztak - ami történt, az nem Valkyr elemi mágiájából született, így sokkal könnyebb volt beavatkoznia is. Kezét nyújtotta felé, hogy fogja meg, és jöjjön közelebb, lenézni a földre.

Az eső közben föléjük kúszott, Valkyr nevetve lépett oda hozzá és megfogta a kezét.

- Akkor én is kérek valamit, ha már elvittétek édesanyám nyakláncát - Feléfordulva meg is simította az egyik fonatát.

- Nem mondta, hogy ne hagyd szét a holmidat? - nevetett és  felnézett rá. - Kérj hát,  mit adhatok annak, aki maga ez a föld?

- Viseld - adott egy csókot a homlokára.

- Mire képes az ékszer?

- Szép – felelte egyszerűen.

- Megpróbálom.  A fivéreim bizalmatlanok.

- Majd megértik, milyen itt a világ - mondta és ahogy kérte, bepillantást engedett az erejébe pár pillanatra: mintha a földeken suhantak volna, melyeket súlyos, gyilkos karmokkal teli mancsok tapodtak, majd emberi alakok, amiből kettő ismerős is volt neki: Doru és Escher alakja olyan világos volt, mintha csak mellettük állt volna, úgy érezte nem fog eltévedni a hazavezető úton, mikor őket keresi majd - ám tovább is vitte a forgatag, megpillanthatta a három lányt is, Ludmillát már ismerte, a tegnapihoz hasonlóan úgy tűnt, a friss esőben rituálét hajtott végre; Anastrazya egy város macskakövein sietett végig, míg Volenta a hegyekben volt: a pillanatképen épp az utolsót is levágta a hegyi banditák közül, és vérüket vette. Valahogy mind pont a feléjük néztek, mint akik értették, hogy őket figyelik. Az utolsó kicsit biccentett is, mint aki egy parancsot fogadott volna el.

- A farkasokat is látod... – állapította meg és kipróbált valamit, Ludmilla körül hatott az esőre vízmágiával, ha már ilyen tisztán látta.  Nem akart nagyon ártani, csak egy kis havat teremtett, amúgy is inkább annak volt itt a szezonja.

Sok erőt kellett hozzá befektetnie, hogy ilyen távolra tudjon hatni, ám az esőcseppekből hó lett, és puhán ültek meg a lány szempilláján. Így ő is annak láthatta, aminek Strahd: gyereknek. Anastrazya már annyi lehetett, mint Valkyr, Volenta pedig kimondottan asszonyos, ő egy nagydarab, katona-alkatú nő volt. De Ludmilla csak egy gyerek, aki mosolygott a hóra, és az arcát tartotta felé.

- Ők csak az élők, holtból sokkal több van.

Figyelte a leányokat, nem piszkálta őket tovább. Kicsit ki is fulladt a mágiahasználatba

- Hallod és látod amit ők? - azért próbálkozott szemügyre venni a farkasokat, miközben Strahd  Elengedte a látomást, de még pont elkaphatott egy pillanatot egy harcról, ahol két kisgyerek esett egymásnak a sárban: könnyek, vér és verejték között. A farkasok maguk hatalmas teremtmények voltak, de emberek, ők likantrópok.

Valkyr nekidőlt kicsit a mellkasának

- Ó, likantrópok! Ők itt éltek korábban is, vagy a te műveid?

- Itt éltek már, de engedelmeskednek a hívásomnak - Kicsit nemet intett a fejével.

- Érdekes az erőd, de nem csoda hogy a fekete hold erejét szolgálják az éjszaka teremtményei -  bólintott is. - A naplódban panaszoltad, hogy fogytán a fiatalságod, az erőd. Hány éves voltál,  mikor a paktum érvénybe lépett?

Strahd át is ölelte kicsit, és hamarosan újra a hálóban voltak - még ha nyakig vizesen is. Le is kapta magáról az ingét.

- Ötvenhez közeledtem addigra, és már éreztem a csontjaimban, hogy már nem olyan könnyed a léptem, mint korábban.

Valkyr megrázta magát,  végigpillantott a férfi testén és elégedett macskamosollyal figyelte, közben megoldotta a vértet az oldalán.

- Nekem elég könnyednek tűnsz. De megértem, a harcosok tudják, hogy eljön a nap mikor ami korábban természetes volt, lehetetlenné válik.  A mieink ilyenkor vállalnak lehetetlen küldetést, hogy csatába haljanak meg.

 A férfi segítségére sietett, nem lehetett elvitatni tőle, hogy lovagias.

- A sebhelyek sajognak, kérés nélkül jósolják már az időjárást, és minden nappal egyre nehezebb az ébredés. De ez véget ért. Nem akarnád te is inkább a hősi halál helyett folytatni a hősi krónikákat?

Kis mosollyal pillantott rá a válla felett és nyújtózott, 24 órát a vértben ülni épp olyan kínzás volt mint fűzőben.

- Alig éltem meg 21 telet. Az én erőm növekszik és nap nap után erősebb leszek. Talán eljön a nap mikor ezt kívánom majd, de ma még csak nyűg és korlát lenne. És nem tűröm jól a pórázokat – tette hozzá nevetve, felé fordulva hosszan megcsókolta, az ő inge is átázott teljesen.

- Nehéz észrevenni, melyik az a pillanat, mikor már nem felfele mész, főleg ha sikert sikerre halmozol – felelte és közel húzta, folytatta is, amit elkezdett: leültette az ágyra, és magához is húzta, míg leoldotta az övét.

- Az a nap mikor este inkább van kedvem lepihenni, mint ölre menni egy baráttal levezetésnek az lesz az - nevetett es eldöntötte a férfit az ágyon fölé kerülve, kétségtelenül a dominanciáért folytatott küzdelem felpezsdítette.

- Vagy bármi mást tenni -  Nevetett ezen, és hempergett is vele így egy sort, játszott, incselkedett, de.. öreg. És nem a korát tekintve, vagy az erejét, hanem inkább a tapasztalatait és bölcsességét tekintve: hogy ha úgy élvezetesebb a szórakozás, hát akkor hagyta legyen felül végül a lány. Ha viszont az kell, akkor tovább cukkolta.

Valkyr teljes erejével feszült neki, látni és érezni akarta a másik izmait megfeszülni, hogy mennyivel több őnála. Nem számított neki hová kerül,  de nem kellett győzni hagyni, mikor fogytán volt az ereje magától engedett, hosszan megcsókolta és magához húzta, ledobta magáról a fennmaradt ruhákat és  megoldottaa Strahd övét is

- Az a nő aki inkább választ egy széparcú ficsúrt egy harcban edzett férfi helyett, az őrült.

A férfi kétségtelenül erős, méghozzá természetfelettien, de ez neki csak játék volt, és ez érződött is rajta: mindegy, milyen helyzetben volt, nem gondolta, hogy veszítene a dominanciájából. Hevesen szeretkezett vele, igazolva az állítását.

Valkyr heves volt, ezúttal nem is fogta vissza magát,  ha kedve volt karmolt, beletépett a hajába, és már már otthonosan hanyatlott végül a mellkasára

Ami egy átlagembert már menekülésre késztetett volna, őt csak mosolygásra, élvezetre késztette. A szeretkezés hevében a torkába is mart, bár ahogy legutóbb, most sem fájdalommal, csak kéjjel járt.

Hirtelen kapott a másik nyakához.

- Ne. Szavamat adtam, hogy nem teszem - persze nehezen tiltakozott mikor épp a kéj hullamai futottak végig rajta.

Ezen a ponton már késő  volt tiltakozni, bár csak keveset ivott, és elhúzódott. Végül azért magára húzta, és át is ölelte.

- Miért?

- Ezt kérte a testvérem – felelte és finoman cirógatva egy kis csókot is adott neki. - Fél, hogy vámpírrá teszel és  beállhatok a sorba a szeretőid közé - megvonta a vállát.

- Már most a szeretőm vagy - Adott is egy csókot neki.

Valkyr nevetett.

- Tudod hogy érti- legyintett a terminusokra.

- Te hogy érted?

- Egymás szeretői vagyunk, egyelőre. Ez nem kötöttség, csak kölcsönös vonzalom, szórakozás.  De nem maradok egy férfi mellett, akivel szeretők vagyunk. Ha igy marad míg felszámoljuk a ködöt, akkor eltöltök veled néhány búcsú éjszakát ünneplés gyanánt és megyek tovább utamra - megvonta kicsit a vállát.

- És te mit szeretnél? - Kis csókot is adott a kezére.

- Engedjük haza Tatianat, és meglátjuk Te mit szeretnél  - somolygott.

- Amíg a Ködök itt vannak, ez nem fog sajnos megtörténni - Lassan megcsóválta a fejét.

- A ködök felszámolása ez előtt van a listán,  nem figyelsz – tettetett felháborodással nevetett.

- Nagy szavak- Kicsit megbökte az orrát is.

Nevetett es a keze után kapott, hogy megharapja, no nem nagyon.

 

 

- Láttál engem a halálházban?

- Láttalak. Miért?

- Láttam rólad egy szobrot, és volt a kezedben egy gömb.  Elégé belefeledkeztem mintha transzba estem volna. Nem mondtam a testvéreimnek, de ez aggaszt, levághatott volna bárki míg meredten bámultam.

A férfi ezen egy kicsit gondolkodott, és lassan bólintott is.

- De nem történt ilyesmi. Elég kifinomultak az érzékeid, igaz-e?

- Az igazat megvallva jobbak mint valaha... - felpillantott rá. - Mi volt az a gömb, a szobor?

- Akkor ne aggódj ezen. A szobrot a féleszű követők állították, de a gömböt én adtam nekik, hogy rajtuk tarthassam a szemem.

- Miért éreztem azt, hogy jóban vagyunk? Már akkor rámakadt Tatiana lelke? Jóban volt veled mielőtt úgy döntött, hogy annyira mégse?

- Így kellett legyen. Amúgy pedig igen, nyilvánvalóan szerettük egymást.

- Annyira nem szerethetett, ha inkább meghalt újra es újra - hunyorgott kicsit. - Miért csak egy hónapja kezdted kísérteni Irinát?

- Vagy éppen megölték. Be kell látni, ez azért nagyban függ attól, milyen testbe került. A legutóbbit, Irinát, akkor fedeztem fel, és előtte majd száz évig egyáltalán nem találtam.

- Micsoda mázli hogy rá pár nappal már ide is értem. Arra figyeltél fel, hogy Doru mellett megláttál?

- Láttalak a Halálházban, de a figyelmemet akkor nyertétek el ténylegesen, mikor ahelyett, hogy megöltétek volna Dorut, véretekkel csillapítottátok az éhét, és kiszabadítottátok az atyja kezei közül - Kicsit elmosolyodott erre.

- Nem szeretem az értelmetlen kegyetlenséget - megvonta a vállát.

- Értelmetlennek gondolod? - Kis mosollyal hajtotta félre a fejét.

- Azt, hogy az apja bezárta, láncra verte és kínozta? Igen. Ha úgy vélte pusztulnia kell, hát végezzen vele, de ez nem való.  Ráadásul Doru csupán más, mint a megszokott. Én sem vagyok olyan mint amit vártak, csak az én apám nem akart addig ütni, míg bele nem férek a keretek közé - megvonta a vállát.

- Te meg tudnád tenni mondjuk a testvéreddel? Ha látnád, hogy életképes, de mindennel szembe megy, mint amit te életnek gondolsz? Tudnál vele végezni?

- Elengednem, hogy éljen ahogy akar.  De inkább megölném, mint hogy bezárjam. Ahogy inkább meghalnék a fogvatartóm ellen harcolva minthogy bezárva éljek. Apropó, az a Helga nevű bolond, miféle volt?

- Hát ezért figyeltem rátok fel - Kis mosollyal nyugtázta is ezt. - Szolga. Kedvem leltem benne, ő pedig túl komolyan gondolta, és eljött a kastélyba. Mindent megtett, hogy Tatjána legyen, de.. nem tud az lenni.

Kis csókot adott az ajkára.

- Ironikus, hogy én mindent megteszek, hogy ne legyek az – nevetett. - Meg akarta ölni a bátyámat.

- Jól mondod - Kedvesen hátra is simította a haját. - Nekem akart jót, de mit sem ért a céljaimból. Az ostobaságáért pedig halállal lakolt.

- Látod, a vikingek rongálják a berendezést. Pedig még az ablak betöréséről is sikerült végül lebeszélni a fiúkat - nevetett és az ablak felé intett a fejével

- Valóban meglepett ez az igény, de.. nem okozott volna nagy fejfájást helyrehozni - Nevetett erre.

 

- Segíteni akarsz Gertrúdnak?

- Szeretném megérteni, mi történt vele.

- Elég értelmetlen szegény léte. De legalább boldog.

- Escher jól ért a gyerekekhez, de még ő is elfáradt tőle.

- Hogy működik ez a halálból feltámasztás? Nem a nekromancia, azt láttam eleget, hanem az igazi..  mint Gertrúd, csak nem elbaszva

- Ez egy olyan kérdés, ami engem is érdekel. Köze van a szentelt dolgokhoz, de Gertrúdon ez már nem érződik. Vallak városában viszont nagyon úgy fest, hogy van valami, ami segíthet ennek a jobb megértésében.

- Arra tartunk épp, és szándékunkban áll megérteni. Összeszedem, amit tudok, ha érdekel – Rámosolygott.

 

- Tatjána nyakába utólag festtetted édesanyád nyakékét? A fekete frigy éjszakáján még nem volt rajta. Vagy elkerülte a figyelmemet -  de erősen kételkedett. Ő jó megfigyelő volt. - Apropó, mintha egy gyermek játszadozott volna velünk. Netán valóban gyermeked is született volna az öröklétbe?

- Ajándékba kapta, de ő továbbadta az árvaháznak, mondván, nekik jobban kell - Fejfájósan masszírozta meg erre az orrnyergét. - Ő kis Pidlwick, egy mechanikus bábu lélekkel. Reméltem, szórakoztató jelenségnek találjátok a tréfáit - Kis mosolyra húzta az ajkait. - Van ott egy tanítványom, aki szintén ilyesmin dolgozik már egy ideje. Ha gondolod, segítsetek a munkájában, és szerezzétek meg neki azt, ami ott a legnagyobb megszentelt erővel bír. Biztos vagyok benne, hogy hálás lesz érte.

- Ó, hogy milyen önzetlen.  Nálunk az ilyet idejekorán megetetik a medvékkel, mielőtt szétosztja a családi vagyont - nevetett , persze ez nem volt válasza kérdésére,  de valójában enélkül el tudott élni. - Szórakoztató volt, remélem nem tettünk benne kárt.  Őt is Blinsky tervezte? Valódi lélek van benne? - alakul az az Edvinát küblibe elmélet.- Mi a neve a tanítványodnak?

- Vagy legalábbis nem ajándékozunk egyszerű polgároknak ősi családi kincseket - Nevetve megrázta a fejét. - Még többszáz évvel ezelőtt került ide ő is, de igen, egy játékkészítő fabrikálta, hogy mindig derűt hozzon a kastély falai közé. Kedves gesztus. Viszont azt hiszem, ő inkább az, aki a hosszú évszázadok alatt lelt egyet magának - Megfontolta azért a kérdést, végül azonban válaszolt.

- Fiona Wachter. A családja régóta áll már a szolgálatomban.

- Mindegy hogy ragyog ki a lelke, egy parasztlány – nevetett.

- Érdekes ahogy itt a lelkek működnek - nyújtózott kényelmesen. - Utánanézek - Felpillantott rá. - Alek a kapitányod volt, akivel együtt harcoltál?

- Igen.

 

- Lassan letelik az időnk - Erre már csak megsimogatta az arcát, és fel is kelt, hogy felöltözzön.

Felkelt Valkyr is, felöltözött, ha lassabban is ment neki, a harapása nyomát mágiával igyekezett begyógyítani a nyakán. A seb nem volt túl nagy, be lehetett gyógyítani a heget.

- Ha felénk jársz, üzenj és igyekszem elszakadni egy kicsit. Kedvemre való a társaságod – Rámosolygott. Strahd segített befűzni a vértet, és adott is egy csókot a halántékára.

- Ha esetleg nem fejeztem volna ki elég egyértelműen, a tied is a számomra.

Valkyr Lehúzza magához egy hosszabb csókra.

- A férfiak ritkán tudják hitelesen megjátszani ezt - nevetett és kacsintott

- Van még a tortából? Rám még vagy 4 óra röptáv vár és kb. ugyanannyi ordítozás - nevetett és az étkező irányába intett, illetve elintett egy irányba ami biztos nem az étkező felé volt.

- Te – a férfi elkapta és nevetve belecsókolt a nyakába. - Gyere, van még bőven. Soha senki korábban nem mert hozzáérni. Tetszett, ahogy eltörted a bábukat-  Nevetett ezen, és át is kísérte a fejedelmi étkezőbe. Most nyoma sem volt a pornak, pókhálóknak, csak a terítékek és a torta állt az asztalon.

- Használjátok egészséggel - Nevetett, ahogy rápillant a hiányos evőeszközkészletre.

- Lehet nem szeretik a szilvát - nevetett és  vágott is magának. - A menyasszonyi ruhát is tönkretettem volna, de miután az egyetlen cseléded kinyírtuk, A fivéreim itt húzták meg a jó vendég határát – nevetett. - Amúgy finom a torta, ha te nem ehetnél belőle. És megnyugtat, hogy nem élsz akkora porban  - vigyorgott és be is nyomott egy negyed tortányi szeletet, éhes volt,  és hosszú út várt rá. - Igen, kellett pár kanál. Azt hiszem azt vizsgáltuk porrá lesz-e odakint. A Zarovich apád neve?  A mi apánkat Andersnek hívják, ezért vagyok én Andersdotter. Az  ich végződés is ilyesmi itt, bár a von német ősökre utal, a Szergej nem. Egy nyelvtani fejtörő vagytok.

Strahd nevetett azért erre, és ő is helyet foglalt, ahogy figyelte.

- A családunk a bizánci birodalomig vezethető vissza, a Zarovich csak azt jelenti, hogy az uralkodóknak vagyunk a leszármazottaik. Az apám Barov, róla neveztem el a települést, Ravenovia az édesanyám volt, róla a kastély kapta a nevét.

- Megtisztelted őseid - bólintott is, neki ez érthető és fontos volt.

-Egyszer mesélj majd a családról, a csatákról amit megvívtál. Mi vikingek vagyunk, annak valljuk magunkat, de a vikingek korának mar leáldozott. Apám nemes ember, hatalmas erdőségekkel. Mi pedig katonák vagyunk, akikre rászakadt a béke.

- Szerettem volna büszkévé tenni őket - a kezét nyújtotta felé, mikor végzett, hogy hamar újfent a bástyán álljanak.

- Nem ismertem atyád, de ismerem az enyém.  Akkor büszke rám, ha az ellenségeim vére áztatja a kezem, óvom a népet és leszámolok azzal, aki a törvényeit sértik. Győztes hadvezér voltál, és most ura vagy e földnek.  Atyád büszke rád. Az anyák viszont boldognak akarják látni a fiaik. Azon még dolgoznod kell - nevetett és megcsókolta búcsúzóul.

- Kedvesek a szavaid. Hiszem, hogy az idősebb fivérem mindkettőjük álmát beteljesítette. Te minek akarnád tudni a gyermeked?

- Ő örökölte apád birtokait?- kicsit elmosolyodott -  Harcosnak. De én nem vagyok egy tipikus asszony, igy az álmaim sem azok – nevetett.

- Igen, és mire én ideértem, már bőséges családnak örvendett, gondoskodva az öröklési sorról. Unatkoztok hát otthon?

- Igen, és olyankor egymást gyepáljuk  - megmozgatta a kezét amin a rémes forradás azt mutatja milyen rossz is egy unatkozó katona. Hollóvá változik és még a vállára rebben, hogy onnan varja a tanácsot melyik irányba is kell menni.

Kicsit elmosolyodott, és meg is simogatta a csőrét. Elmutatott egy irányba, és ha eléggé koncentrált a lány, érezhette is Dorut és Eschert, ha a többieket nem is.

~Köszönöm ~*elrugaszkodott és felreppent, kicsit megnyomta a tempót hogy vissza is érjen

Strahd kicsit meg is segítette, és érezhette, hogy alákapott a szél, mely végig is kísérte az útját. Viszont a találkozásuk csak hajnalban juthatott eszébe, ébredést követően.