kis ajtó, Loki kopog, mert bentről motosz hallatszik. Kis terembe lépünk: Könyvelő
Az 1. emeleten keressük tovább a kimaradt tereket keresük
VALKYR ÁLMA
Amikor úgy alakult, hogy a lány elszakadt a testvéreitől, egy folyosón találta magát, mely rózsaszirmokkal volt végig hintve. Itt nem voltak se pókhálók, se csapdák, csak egy kétszárnyú ajtó a folyosó végén. Elővigyázatos azért, körülnézett alaposan, de nem szólt a fivéreinek, csak benyitott az ajtón, készen arra, hogy ha zombit látna levágja, a kardja markolatán tartotta a kezét.
A szoba ahová benyitott egy könyvtár volt, egy hatalmas kandallóval, melyben barátságosan lobogott a tűz, felette mégannyi virág, mint amennyinek szirmát onthatták odakintre. Az asztalnál ült Strahd, és mintha Valamit írt volna. Mikor azonban a nő belépett, felmosolyogott rá, és fel is kelt.
- Már tartottam tőle, hogy nem látlak ma.
- Nem tájékozódok valami könnyen, és az erdőben vagy négy órát bámultuk a kedvesed gyerekfogakból fát növeszteni - mosolygott és levette a kezét a markolatról, érdeklődve pillantva körbe.
- Ludmilla rendkívül élvezi, hogy dirigálhat a druidáknak- nevetett ezen. - De gondolom nem róla szeretnél beszélgetni - Ki is nyújtotta felé a kezét.
- Valószínűleg róla kellene, de nem - a kezébe tette a kezét, érdekelte milyen hőmérsékletű a bőre, és közelebb is lépett hozzá. - Így szereted a virágokat, vagy személyesen nekem szól?
- Neked szól természetesen.
- Tetszik a kastély... és azt hiszem rávettem a fivéreim is, hogy tetszen nekik. De nem volt könnyű úgy érvelnem, hogy ma idejöjjünk.
A férfi keze hideg volt, akár a kő, viszont gyorsan felmelegedett az érintése nyomán. Közelebb is húzta magához, és a világ legtermészetesebb dolgaként simította félre a harci fonatokat, hogy megcirógathassa a nyakát-állát.
- Ha gazdag ajándékra számítasz, a legnagyobb örömmel jutalmazom meg a kitartásotokat.
- Nem a pénz motivál minket, hanem a hódítás öröme - nevetve és engedte hogy közelebb húzza, megemelte egy kicsit az állát , hogy továbbra is a szemébe tudjon nézni, bár magas nő, elmaradt a bátyjától és igy Strahdtól is. - A felfedezés és az egyéni eredmények, küldetések a mi asztalunk.
- Sajnálnám, ha az ajándékaimat is visszautasítanád - Ha nem is szokott hozzá, hogy nem mélyen lefelé kell valakire nézzen, nem zavartatta magát. Könnyedén lefelé siklott a keze, és meg is oldotta a vértet.
- Nem áll szándékomban - halkan nevetett, finoman simított végig az arcán, a kezéhez kapott mikor a férfi a vértjéhez ért, de ez inkább ösztönös volt, mint tiltakozás, engedett is a szorításon, amint érezte, hogy a szándék nem ártó és inkább a férfi mellkasára támasztotta a kezét.
- Hát súgd meg, mi tetszik - finoman az asztal széléhez vezette, de épp csak elmosolyodott, mikor hozzáért a kezéhez. Ő maga nem viselt semmiféle vértezetet, de kardot igen - még ha ez is inkább dísz volt, mint hasznos eszköz már az oldalán.
Valkyr nekidőlt a masszív asztalnak.
- És téged mi motivál ennyi év után, fogságba esve erőd teljében? – sosem volt az az aranykalickás lány
- Mindig van olyan újdonság, ami lekösse a figyelmem. Vagy egy mágus tör a trónomra vagy egy vadász akarja a gyermekeimet ritkítani, esetleg a Végtelen erői mozgolódnak.
- Végtelen erői? Mit értesz ezalatt ?
- A művészetből fakadó természetfeletti nem ugyanolyan, mint a kultuszok által adott. Ezek máshogy működnek, kevésbé szelídíthetők. Élnek.
- Mi módon szelídíthetők? Ha ajándékot adnál, add a tudásodat, aranyat zsákmányolok magamnak, ha kell.
- Ahhoz sokkal több időre lenne szükséged.
- Szabadok az éjszakáim.
- Csakhogy én azt lehet, hogy máshogy foglalnám le - Meg is csókolta a nőt ezzel.
- Majd csak kerítünk időt a tanulásra is... a férfiak könnyen fáradnak - hunyorogva pillantott fel a férfira, nyilván szándékosan incselkedett vele, de tényleg szívesen tanult volna… később. Finoman simított végig a mellkasán, lepillantott a kardra és megoldotta az övet ami tartotta.
- Talán félsz tőlem, uram? - cinkos mosoly játszott az ajkán.
- Miből gondolod ezt? - Nevetett azért ezen, könnyedén és jókedvűen. A felvetésre azért egy pillanatra megállt a mozdulatban, de aztán lassan bólintott, és folytatta a levetkőztetését.
- A kard miatt, otthonodban csak nem vártál más támadást rajtam túl -nevetett, de az asztalra tette saját rövidkardját is, nem túl messze, de nem fenyegető távba, engedte hogy lehámozza róla a vértet, most valóban harchoz öltözött, nem vacsorához.
- Áh, a szokás hatalma. Fiatalabb napjaimban a láncing is része volt az otthoni viseletemnek - Hümment is erre egy kicsit.
- Egy jó láncing felbecsülhetetlen. Így élted hát túl azt a két nyilat a szívedbe? - finoman becsúsztatta a kezét a férfi inge alá, megsimítva a részt, ahová a nyilaknak heget kellett volna hagyniuk a látomás szerint. Hosszan viszonozta a csókját, nem egy visszafogott kislány.
A nyilak a látottak szerint mélyebbre álltak, de hegnek nyoma sem volt a bőrén - legalábbis nem ott, és nem úgy. Vágások régi forradásai ugyan kitapinthatók voltak, de ezek akár gyakorlásból is származhattak, olyan könnyűek. Csak az oldalán érezhetett egy komolyabb sebet, amiből sokáig lábadozhatott.
Épp csak felnevetett erre, de inkább felkapta az egész lányt, és még mindig csókolva, átvitte a szomszédos szobába, ahol egy méretes ágy kapott helyet.
Valkyr átkulcsolta a csípőjét a lábával, hogy segítse ezt a mozdulatot, ő azért nem egy 40 kilós lányka. Hagyta magát a hátára dönteni az ágyban, felnézve rá lesegítette róla az inget, őt nem taszították a sebhelyek, inkább csak finoman végigcirógatta őket.
- Ahonnan én jövök minden sebhelynek két története van - rámosolygott és szenvedélyesen csókolta végig a nyakát, a szobában őszintén körül sem nézett egyelőre.
A férfi olyan könnyedséggel tette mindezt, mintha mégis leányka lett volna. Már Doru, a legyengült vámpír, aki életében sem volt valami nagy harcos, ő is közel emberfeletti erővel rendelkezett, és akkor itt volt Strahd, aki egész életét a háborúknak szentelte, és feltételezhetően most sem éhezett.
- Amikor megszerezted, és amikor bosszút álltál érte? – kérdezte nevetve erre, de kicsit talán türelmetlenül bontotta le magáról a többi öltözékét.
- Akkor három – felelte nevetve. - Ahogy szerezted, és ahogyan elmeséled másoknak.
Hevesen megcsókolta, és ő is megszabadult a ruháitól, ezúttal ez tényleg nem olyan egyszerű a sok fűző, vért és csat miatt, ha a szoba nem is érdekli, Strahd igen, míg volt lehetősége megfigyelni a férfit, megtette, a mozdulatait, az erejét, az izomzatát, a sebeit, persze ezúttal nem a gyengepontokat kereste, ez szimpla kéjvágy.
- Miért, te melyiket mesélnéd máshogy? – kérdezte és derűsen cirógatta végig a testét, azért gyönyörködött benne.
- Amit hülyeségből szereztem – felelte nevetve.
- Az csak gyakorlás .
Strahd egy harcos volt, annak minden jó és rossz oldalával: nem kipattintott, hanem erős, és bár jóképű, nem szép. Rendkívül ápolt volt, és ha csak a könyvtárra meg konkrétan erre az ágyra gondolt, hát biztos, hogy szerette a luxust. Az viszont, hogy ez a kettő egymás mellett volt, arra utalt, hogy igencsak praktikus ember is, nem kell mindenből több - legalábbis nem pénzből.
Végig is csókolta a lány testét, és helyezett is rajta egyet, mielőtt a belsőcombjába harapott. A gyors, éles fájdalom után nem maradt más, csak a kéj.
A nő testén is akadtak hegek jócskán, a legtöbb halvány és szépen gyógyult, de látszott azért, hogy a bal vállát egyszer valami csúnyán átvitte, gyanús hogy lőfegyver, bár nem biztos hogy Strahdnak ez egyértelmű volt. Élvezte a férfi figyelmét, ha nem erőltette meg magát nagyon, ő is inkább csak erős, de nem gyönyörű volt. Meglepte a harapás okozta fájdalom, de könnyen túllendült rajta es beletúr a férfi hajába
Strahd még valamelyest ugyan előkészítette, de aztán magáévá tette, és fölé húzódva szeretkezett vele.
Valkyr aktív résztvevője volt az aktusnak, jó izomzatú, erős, és nem tapasztalatlan nő, könnyedén felvette a ritmusát, hosszan megcsókolta a saját vérét ízlelve a másik ajkán. Nem volt túl gyengéd, de szándékosan nem okozott fájdalmat neki, és előbb utóbb ő került felülre, mivel úgy tűnt Strahd nem bánta a változatosságot. Heveens és lendületesen szeretkeztek, úgy tűnt a férfi már alig várta, hogy végre kifárassza valaki – valószínűleg erre csak kevesen voltak képesek.
Mindenesetre utána azért a mellkasára húzta, és jóleső elgondolkodással simogatta a bal vállát.
Azért Valkyr is elfáradt, szaporán szedve a levegőt elhevert rajta és felnézett rá.
- Az is hülyeség volt. De legalább csatában szereztem - mosolygott és végigsimított az oldalán a sebhelyen. Csodálom, hogy nincs több égési sebed.
- Jó a gyógyítónk otthon. És ritkán sebeznek meg harc közben. Akkor is inkább azért, mert kimerülök a túlerőtől. Kevés olyan mágikus csapás van amit ne tudnék az elememből visszaverni - mosolygott, kivételesen talán nem is hencegett annyira.
- Inkább a testvéredre gondoltam - Somolygott ezen.
- Loki? Ó, egymástól sokat kaptunk, de ő nagyon óvatos somolyog
- Furcsa elképzeléseid vannak az óvatosságról – ezen kicsit felnevetett.
- Hozzám képest óvatos – nevetett. - Ebbe viszont majd ottmaradtál. Elmeséled ki tört rád?
Hümmentett erre, és nosztalgikus mosolyra húzta az ajkát. - A kapitányommal mindig vállt vállnak vetve harcoltunk, ám az egyik hegyi ütközet során lecsúszott egy szikláról, és csak egy lehetetlen helyzetben tudtam elkapni. Az ellenség ezt kihasználta, és csak a papnőnek hála nem kaptam halálos sebet - nem mondott neveket, de nem azért, mert ne emlékezett volna rájuk.
- Ez hozzád méltó. Mentetted a bajtársad. Halandó korodban szerezted?
- Ez kedves tőled, és igazad van. mosolyog és cirógatja kicsit szórakozottan a mellkasát
A férfi végigsimított a lány vállán.
- Mágikus eredetű?
- Nem, puska, egyszerű, hagyományos talan fegyver, és majdnem leszakította a karomat, mert a mágusukkal voltam elfoglalva és hátat fordítottam a talannak - elhúzta a száját elégedetlenül, mint említette is, hülyeség volt.
- Hm, láttam már puskát és karabélyt is, közelről kimondottan kártékonyak tudnak lenni. De ha ez megnyugtat, egy ember, ha egy hadsereg erejével is bír, akkor sem lesz képes egymaga minden ellenségre figyelni – hümmentett egyet.
- Manapság távolról is. A csomagunkban hagytam az enyém, ha akarod megnézheted. Visszavonom, ha akartad már megnézhetted, hiszen nálad volt.
- Nem tettem, viszonylag hamar látogatást tettetek az otthonomban, és Rahadin még nem nézte át az érkezetteket. De igen, érdekelne -kicsit bólintott erre.
- Elhozom majd, ha újra találkozunk - mosolyog, a combjával végigsimította a férfi lábát.
- Igen.. a végzetes este óta nem találkoztam olyan fegyverrel, ami képes lett volna nyomot hagyni rajtam.
- A végzetes este alatt az öcséd frigyét érted?
- A szeretteimet megmérgezték vagy leölték. Ez elég ahhoz, hogy annak hívjam, igaz-e?
- Igaz, bár a fivéred te magad ölted meg, ha jól emlékszem - Felpillantott rá. - Tehát előtte sebezhető voltál? De aznap téged meglőttek. Két nyílvessző állt ki a mellkasodból... és aznap már vérét vetted egy katonának... legalábbis ezt lattam én. Mi történt azon az éjszakán?
- Mi nem olyan viszonyban voltunk, mint ti, hárman. Nekem ő csak egy trónbitorló volt, aki az én sikereimet mászta meg, és a béke órájában el akarta foglalni az engem megillető helyet – megvetően hümmentett erre. - Az igazi jósgömbök felbecsülhetetlen kincset érnek, ha az igazság átadásáról van szó. De igen, így történt. Mindenem odalett, a paktum hát életbe lépett, én pedig halhatatlanná lettem.
- Nehéz elképzelnem, többet is adnék az életemnél értük, és ők is meghalnának értem. A sikereim az övék is, de láttam már testvérviszályt, és bárki családjába születhetnek férgek - kicsit bólintott is . - Szerencsés időzítés volt, mert azt a napot másképp nem élted volna túl.
- Szergej több, mint húsz évvel volt fiatalabb nálam, és akkor láttam először, mikor a családommal ideérkezett. Kedves volt mindenkivel, de hát harmadikként papnak nevelték, így ez nem is csoda -Kis mosollyal cirógatta meg az arcát.
- Más vagy mint a vámpírok, akikkel én találkoztam. Vágtam már le magam is olyat, aki az embereimre tört, meg sem közelítette az erejük a tiéd. Vagy Doruét. Az apja hetekig éheztette, akiket én ismerek egy nap után eszük vesztve követelik a vért, és ha nem kapják meg eggyé lesznek a porral, amik lennének a halhatatlanságuk nélkül. Mi hát a hasonlóság oka köztetek? Miért kell az emberi vér? Miért pont az?
- Azért hívsz vámpírnak, mert nincs rám jobb szavad. Én nem vagyok hasonlítható azokhoz az árnylényekhez, akik az emberek között elbújva áhítoznak a holnapi adag vérért, mint a függők, akik a három banya étkét vették magukhoz - Hümmentett a kérdésére. - Én a sötétség forrásából merítem az erőt, Doru pedig belőlem, és ezt bármikor visszavonhatom. Ahogy ő is megtehetné, csak még nem érti. A vér a mágikus források legerősebbike, az erővel elvett vér pedig az irányítást adja a hatalomhoz.
- Így már értem. A véren kívül nem köt össze semmi - kicsit bólintott. - Nem sértegetni akarlak, én is észrevettem a különbségeket -somolygott, bár a pite említésére kicsit elnevette magát. - Hát, Larsszal csaknem ölre mentünk az utolsóért... apropó, azt a problémát megoldottuk. Simábban mint vártuk - somolygott elégedetten, ő harcolni szeretett, az ellenség vérét ontani, ez kétségtelenül hasznos volt a háborúban és nagyon bosszantó béke időben. Nem csoda hogy elküldték őket <s> bajt keresni </s> kalandozni. - Mit jelent ez rám nézve? Hatalmad van felettem, mert vérem vetted? Hatalma van Dorunak, mert mi tápláljuk? Mennyit kell etetni őt? Számít neked milyen erős az ember akiből iszol? - ó, kérdése az megannyi volt, hogy nehéz volt egyáltalán számon tartani.
* Széles mosollyal figyelte, és kicsit bólintott.
- A baroviaiak nem lesznek hálásak a ténykedésetekért, a felnőttek már most véresre kaparják az arcukat, a gyermekek pedig nem tudják, mitől mentettétek meg őket. De ez egy hálátlan feladat, amire már elérkezett az idő -Kicsit bólint, de aztán kis mosollyal felelt is. - Igen és igen. Lehetne, ha akarnám, de ez nekem kevés. Szeretném ha velem maradnál, azért, mert te is így akarod, és nem azért, mert kötelezlek rá. Szeretnélek megtanítani a világon mindenre, ami érdekel – megcirógatta az arcát. - Doru minél több vért iszik, annál erősebb, de talán ha egy jó hónapig nem kapna, ébreszthetetlen álomba süllyedne. És mindeközben mardosná az éhség, míg minden gondolatát ez nem töltené ki.
- Tudunk rajtuk segíteni? Lars nem igen ismeri fel az emberi szenvedést, én pedig hajlamos vagyok félrepillantani, de Lokit zavarná a fájdalom, amit okozunk - szórakozottan cirógatta a mellkasát, nyakát az egyik fonata végével. - Nem csináltam belőle titkot, hogy nem találkoztam előtted olyan férfival, aki mellett el tudtam volna képzelni hogy megállapodok. De előtte fel kell számolnom a ködöt. No és többre tartom magam annál, hogy beálljak a sorba az aráid után - mosolygott, szimpla tény, nem az a fajta aki bármilyen sorba beállna. - Gondoskodunk róla, de a vérünk épp eleget folyik a harcokban, át kell szoktatnunk rá, hogy máson éljen, ne rajtunk.
-Dorut háziasítanád?
- Ijedt fiú, remélem idővel önálló életet élhetne. De míg nincs képességei tudatában félek lemészárolnák a jószándékú falusiak.
- Mit gondolsz, mit jelent számára az önálló élet? Doru már nem ember, és hibát követsz el, ha akként tekintesz rá.
- Nem tudom miképp tekintsek rá. De elfogadom ha tanácsot adsz.
- Előbb ezt neki is be kell látnia -megcirógatta az arcát - Kedves vagy és törődő. Olyanokért is segítenél, akik a saját gyermeküket is eladnék egy újabb falat gyönyörért... de igen, minden kín enyhíthető - Hümmentett erre, és kicsit meg is rázta a fejét - bár nem helyeslő a kifejezése, nagyon is melegen fogadta. - Nem is értem, hogyan, mikor már a Halálházban is fészket raktál volna – nevetett. - Az arák nem többek szeretőnél és gyermekeknél, akikkel a magányt űztem el, míg rád vártam. Most saját világukat élik, ugyanoda bezárva. Te sem vártad ölbe tett kézzel a lovagodat.
- Tudatlanok és tehetetlenek valami olyasmivel szemben, amit esélyük sincs felfogni. Mi Larsszal háborút megjárt erős mágusok vagyunk, és ha pár hétig ettük volna talán a szomszéd gyerekét is saját kezűleg vágtuk volna le. Nem kárhoztathatod őket érte, hogy nincs hatalmuk a banyák mágiája felett - ingatta a fejét, bár még életében nem vádolták azzal, hogy kedves lenne vagy törődő . - Tetszett a berendezés, a kis csontvázak a tapétán – nevetett. - A fivéreimmel bármikor letelepedtem volna, az új az, hogy mást is megtűrnék magam mellett. - Nem róttam fel a múltad, a jövőd érdekel. Na meg az, hogy én keltem fel a vágyad, vagy csak szentül hiszed, hogy a rég elvesztett szeretőd lelke bennem ragadt – felpillantott rá.
- Legyen hát. Nemrég tudomásomra jutott, hogy három Élet köve is a területemen van. Ezek olyan erejű kristályok, amiken nem fog a Rontás, a segítségükkel gyógyítani lehet. Szerezz egyet, és bízd rá valakire, aki képes őket megmenteni vele - Nevetett erre, de felkelt, és nyújtózkodott is egyet. - De nem tettétek, hiába kerültetek már elég messze az otthonotoktól. Miért nem? - Hümmentett egy kicsit. - Akkor tekints rájuk úgy, mint a múltamra. Ha ez megnyugtat, közöttük és köztem sose volt szerelem, erővel kerültek a birtokomba, és csak kitartásuk okán adtam nekik lehetőséget, hogy szolgáljanak azután is, hogy rájuk untam- Félrehajtotta a fejét erre. - Nem csak hiszem, de ezt majd te is belátod- Lassan elmosolyodott.
- Hogy találom meg ezeket? - ő is felült, finoman cirógatta végig a férfi gerincét. - Nem adódott jó lehetőség. És ez olyan környéknek tűnt amit nem kerül el a baj. A túl nagy nyugalomban a fivéreimmel mi válunk a problémává – nevetett. - Azt sem bánom ha elepednek érted, ha nem kell bosszantó női fortélyokkal küzdenem a kegyeidért, mert előbb vágom le az ellenfeleim, mint hogy belemenjek egy ki hogy rázza a haját versenybe – felnézett rá és kicsit bólintott is - Úgy tudnod kell, hogy célom volna megszabadulni tőle. Nem kedvelem a parazitákat, és a gyengeséget még kevésbé. Ez a szellem két testet késztetett arra, hogy véget vessen önnön életének, az én hitem szerint nincs ennél gyalázatosabb vég meg is rázza kicsit a fejét, őszintén taszítja a gondolat
- Olyan helyen kell keresni, ahol ott is élet van, ahol pusztulásnak kellene lennie - Kicsit felvonta a vállát, és hagyta is, hogy simogassák. - Ezzel nem kell számolnod - Feléfordulva megcirógatta az arcát. - Hát tedd, és nézd meg, utána is kívánlak-e. Az talán megválaszolja a kérdésedet. -Elmosolyodott erre -Viszont lejárt az időnk.
- Elfelejted a nevét is - halkan súgta az ajkába, de azután úgy ugrott fel, mint egy macska ha sziszegő palackot nyitnak mellette - Baszki, Lars megöl! - felkapta a szétszórt ruháit és öltözni kezdett, a vértjét felvéve az ágyhoz lépett és előre húzta a haját - Segítenél rögzíteni, kérlek? -hátra pillantva rámosolygott. - Jobban alakult az estém mint gondoltam.
Nevetett ezen, de felkelt, és így is tett, csak azért, hogy közelebb hajolhasson hozzá.
- Ne félj, segítek egy kicsit ezen - Adott még az arcára egy csókot, de ezt követően ismét a könyvtárban találta majd magát a lány - teljes menetfelszerelésben. Legfeljebb egy kicsit borzasabb hajjal.
